Tíz hatalmas baki a történelmi filmekben, amit valószínűleg csak kevesen szúrtak ki eddig

A történelmi témájú filmek célja, hogy megmutassák, hogy ami addig csak száraz, unalmas tankönyvi anyagnak tűnt, valójában egy izgalmas történet, tele drámával, emberi pillanatokkal. Ezek az alkotások megmutatják, hogy a történelem lehet izgalmas is, bele tudjuk magunkat élni a múlt történéseibe, és még tanulhatunk is ezekből a mozikból. Azonban vigyázzunk: mint ahogy a legtöbb igaz történeten alapuló filmben, a történelmi témájú alkotás is hemzseghet a csúsztatásoktól, a valóságot sokszor drámaibbnak szeretnék beállítani, ezért az eseményeket kissé másként mutatják be, mint ahogyan az megtörtént.

De sokszor előfordul az is, hogy olyan tárgyakat (vagy megesik, hogy például akkor még nem létező tavat) szerepeltetnek, amelyek csak évekkel, évtizedekkel később kerültek piacra! Most ilyen pontatlanságokat mutatunk be, amelyek alapján jobb, ha nem a moziból tanulunk történelmet.

Pearl Harbor

Abban a korban, melyben a film játszódik, nem volt helyénvaló harisnya nélkül az utcán mutatkozni, akkoriban ezt szinte semelyik nő nem merte megtenni. Amikor a háború évei alatt a nők ruhakészlete megcsappant, még akkor is be tudták szerezni ezt a ruhaneműt. Ebben a jelenetben a karakterek vidáman mászkálnak úgy, hogy a szoknya alatt nem viselnek harisnyát

Elizabeth: Az aranykor

A filmbeli események a valóságban 1585-ben történtek meg, amikor Elizabeth 50 fölött volt. A karaktert alakító (akkor 36 éves) Cate Blanchett azonban semmilyen különösebb sminket nem kapott, amivel öregítettek volna rajta. Ez azonban apró részletnek tűnik ahhoz képest, hogy a királynő IV. Iván orosz cárt tartotta az egyik lehetséges férjjelöltnek, pedig valójában a cár addigra már elhunyt.

Nagy Sándor, a hódító

A legendás paripát, Bucephalus-t a történelemben mindig a tulajdonosához, a hódító Nagy Sándorhoz fogják kötni, nem csoda, hogy annyira nagy hangsúlyt kapott a filmben is. Van azonban egy hiba: egy gyönyörű fríz lovat választottak a szerephez, de ez a fajta a 16. század előtt még nem is létezett, ami röpke 1000 évvel van később, mint a filmben ábrázolt eseménysor.

loading...

Büszkeség és balítélet

A Jane Austen híres regényéből készült film hősnője rengeteg időt szakít a sétáira a szabadban, ami összhangban van a könyvvel és az akkori szokásokkal. Ezek alatt a túrák alatt azonban egy pár Wellington csizmát visel, ami fél évszázaddal a regény megjelenése után lett divatos, előtte nem volt ez a fajta lábbeli.

Elfújta a szél

Bár filmtörténeti klasszikusról beszélünk, még az Elfújta a szél sem tökéletes, már ami a korhű díszletet illeti. Atlanta utcáin például elektromos lámpák vannak. Ezzel csak az a baj, hogy a polgárháború 1861-1865-ig tartott, míg Thomas Edison csak 1879-ben fedezte fel az izzószálas égőt.

Titanic

A filmben Rose és Jack első beszélgetésekor a férfi említi, hogy egyszer a Lake Wissota-n horgászott szülővárosában, a wisconsini Chippewa Falls-ban. Azt a tavat ugyanakkor 1917 után hozták létre, 6 évvel azután, hogy a Titanic elsüllyedt.

Ryan közlegény megmentése

A második világháború idején játszódó film egyik jelenetében a sebesült Miller kapitány ellenséges katonákat lő egy motorbiciklinek dőlve. A szakértők rájöttek, hogy először is ez nem egy német motor, hanem egy orosz Ural M63-as, másodszor pedig ez a modell 20 évvel az események után, 1963-ban jelent meg.

A rettenthetetlen

Ez a film hemzseg az olyan történelmi pontatlanságokban, mint a helytelen dátumok és események. A kék arcfestéket valójában az ősi keltál használták, nem a 13. századi skót harcosok. Ráadásul a szerelmi szál William Wallace és Franciaországi Izabella angol királynő közt fizikai képtelenség lett volna a való életben. Wallace halálbüntetésének kihirdetése idején (1305-ben) ugyanis a királynő még csak 10 éves volt, és első gyermekének, a későbbi III. Eduárd királynak 1312-ben adott életet, 7 évvel a Mel Gibson által játszott karakter halála után. A legnagyobb baki azonban a skót szoknya, ami csak 200 évvel később jelent meg.

Trója

A filmben az akhájok Triérész típusú hajókon érkeznek, melyeket csak 600 évvel később kezdtek el használni a hajósok.

loading...

Mi a véleményed?