Őszinte képregények, amik megmutatják mennyit változott a világ néhány évtized alatt

Az idő olyan gyorsan megy, hogy szinte már követni sem tudjuk és úgy elmennek mellettünk az évek, hogy észre sem vesszük. A gyermekek növekedésén látszik a legjobban, hogy mekkora ereje van az időnek, hiszen egyik-napról a másikra totyogó és gügyögő kisbabákból, felnőtt, érett emberek lesznek. Néha jól esik egy kicsit nosztalgiázni és visszagondolni milyen érdekes is volt a múlt. Akkor még nem voltak okostelefonok, számítógépek, amik el tudták volna terelni az emberek figyelmét, nem volt olyan fokozott biztonság, mint manapság, és a fiatalok is sokkal közvetlenebbek voltak egymással, mint napjainkban. Ma már sajnos minden a közösségi oldalakról, a szelfizésről, pénzről és a látszatról szól, sokan elfelejtik, mik az igazán fontos dolgok az életben. Például család, párkapcsolat, gyereknevelés, karrier, barátság… stb. Ma úgy döntöttünk, hogy képregények formájában megmutatjuk, mennyit is változott a világ néhány évtized alatt.

Az emberek már nem igazán vállalnak gyermeket, ebben a bizonytalan világban. Sajnos nem az van, mint régen, hogy 4-5-6 csemetét világra hoznak. A mai emberek inkább háziállatokat fogadnak örökbe és velük élik le az életüket.

A gyerekeket régen úgy tanították meg úszni, hogy bevágták őket a mély vízbe, mint egy kiló veknit. Ma meg már 10 centis vízben kezdik el az okítását, de szigorú felügyelet mellett, karúszóval és úszógumival.

1990-ben még a újságból értesültünk arról, hogy kedvenc sorozataink nemsokára TV-képernyőre kerülnek. Ma meg már jön a telefonunkra egy értesítés, ami jelzi, hogy hamarosan itt a várva várt műsor.

Régen mindenki oda meg vissza volt a különlegesen szép kutyákért, ma meg már annyi embernek van, hogy meg sem lep bennünket, akárhogyan is nézzen ki.

Az okostelefonok megjelenése előtt, mindenki időben le tudott feküdni aludni, és a vekker csörgéséig fel sem ébredtek. Jelenleg viszont az éjszakába nyúlóan tudunk pötyögni és reggel csodálkozunk, ha úgy kelünk fel, mint akin átment az úthenger.

Évekkel, sőt évtizedekkel ezelőtt élmény volt egy férfival/nővel táncolni. Fenséges és különleges volt. Olyan volt, mintha megállt volna az idő. Manapság viszont még tánc és bulizás közben is csak a telefonjaikat nyomkodják a fiatalok.

A fényképezőgépek és az előlapi kamerás telefonok megjelenése előtt, így készítettek az emberek önarcképet. Ma meg már elég néhány kattintás és már mehet is fel a közösségi oldalakra.

Mielőtt még feltalálták volna a hordozható mobilokat, az emberek csak úgy tudtak telefonálni, ha a vezetékes telefon közelében voltak. Persze nem sok minden változott azóta, hiszen annak ellenére, hogy már lehet a házban sőt az utcán is járni-kelni a készülékkel még mindig úgy telefonálunk mintha vezetékes telefon lenne, ugyanis a sok pötyögés következtében bizony lemerülnek ezek az eszközök, amit fel kell tenni töltőre.

Az állatokat régen állatként kezelték, akinek kint a helye, nem bent. Ugyanúgy viselkedtek a kutyákkal és a macskákkal is. Azonban a mai világban az emberek annyira túlzásba estek, hogy a házi kedvencüket úgy elkényeztették, mintha kisgyerek lenne. Mindenből szinte a legjobbat kapják.

Egy-két tevékenységben azért vélünk felfedezni párhuzamot, de a modern technika mindig megmutatja, mennyit változtatott az embereken. Pontosan ilyen a délutáni teázás.

Szerinted régen volt jobba az élet vagy most?

Mi a véleményed?

loading...